Bár Tatabányát sokan a szén városának nevezik, ma már bizony szén nélkül viseli e megtisztelő nevet. A vidék 1780-ban nyitotta meg első kőszénbányáját, a mai Vértessomlyón. Hetven esztendővel később, az 1850-es években már közel száz embernek jelentett megélhetést a bánya. Az első szénnel megrakott csille 1896 karácsonyán, december 24-én jött a felszínre - nagy éljenzések közepette. Igazi örömünnep volt ez a helyiek számára. Jóllehet az utolsó kiüresedett bánya bezárása jelentős korszakot zárt le a környék életében, napjainkban is minden helybéli büszkén őrzi a bányász múltat, s annak hagyományait. A bányász múlt tisztelete miatt változatták meg 2002. január 1-jén Tatabánya Megyei Jogú Város címerét: az új címer baloldali fejrészén két egymást keresztező bányászkalapács látható.

Noha a környék bányái mára mind kimerültek, kulturális és művészeti értékei, hagyományai, látnivalókban gazdag múzeumai kimeríthetetlenek. S ehhez bizony a bányászok is nagyban hozzájárultak: építették, szépítették a várost.

Az óvárosban, a Május 1. parkban sétálva a helyiek által csak Bányásztemplomnak nevezett Szent István Király Templomot pillanthatjuk meg. A háromhajós templomot 1912-ben építtette a bányavállalat. A szentély külső felénél elhelyezett apácasírok az egykori bányakórház ápolónőinek hamvait őrzik.

A Vértanúk terén látható kőből faragott Bányász-szobor egy tragikus eseményre emlékeztet. 1919. szeptember 6-án ezen a helyen, a Magyar Általános Kőszénbánya központjánál lőtt a tömegbe a csendőrség, melynek során hét bányász vesztette életét. Az elhunyt mártírok tiszteletére tartották meg sokáig minden év szeptember 6-án a bányásznapot.