Drávasztára - még a hetvenes években is egy izgalmas kaland-túrával ért fel, ha valaki Drávasztárára akart utazni. Az autót menet közben, a megtévesztés, a bizonytalanság fokozása miatt mindig más-más helyen, egy faodúból kilépő, géppuskás, terepruhás kiskatona állította meg. Elkérte összes iratainkat - tán csak a születési anyakönyvet nem - mert bizony kellett érvényes személyi, aztán a vállalati igazolvány és az úgynevezett "ötvenméteres" vagy "százméteres". E két utóbbi azt jelentette, hogy az illető beléphet a határ 50 vagy/és 100 m-es körzetébe is. A határ Sztáránál a Dráva - középvonalában van, oda nem lehetett védelmi vonalat tenni, hát ezért a folyó partján szántottak fel egy 5-10 m-es sávot, amire tilos volt embernek lépnie. (De talán még az őzikék se járhattak engedély nélkül arra.)

Ismerik ezt a verset? "Egy világvégi házban világszép lány lakott, világ végére néztek ott mind az ablakok..." (Juhász Gyula írta, "Mese" a címe.) Nos, ha valaki szerette volna ezt a világvégi lányt megismerni, el kellett Sztárára utaznia, mert az volt tényleg a világ és egyben az ország vége. A főutca egyenesen nekivitt a Drávának minden utazót, ott nem lehetett "átutazni" csak oda, vagy vissza.

Aki ma szeretne a csendesen csobbanó hullámú Drávára hajló, s a víztükörben magukat bámuló szomorúfűzek árnyékában megpihenni, az most már minden különösebb nehézség nélkül eljöhet Drávasztárára. Békésebb vidéket keveset találnak manapság. S ebben a csendben van valami fenséges, és valami félelmetes is néha. Az ember ott áll a szakadó-parton, (így hívják a folyó meredeken kimosott partoldalát) áll ott, nézi az olajosan egymásba/ra gördülő vízfonatokat, a gyilkos kis örvényeket, a "sosem elérhető" - hiszen az már külföld - túlpartot, valami túlvilági hangulat lesz úrra a lelkén.

Ha valaki - mint pl. én - részese volt az 1972-es árvíznek, annak másféle gondolatok is eszébe jutnak a vízparton... Az én fejemből már sosem lesznek kitörölhetők annak a három hétnek az eseményei. Állok a parton, látom a hihetetlen sebességgel rohanó vízben, az ártéri fák közé szorult, törött deszkakerítés-darab tetején ijedten ülő egeret, az úszó szalma- és alma szigeteket. Ma sem értem, miért úszott az alma a víz tetején, de egy alkalommal rengeteg piros almát láttam pörögve-forogva rohanni az árral. A búvárok kétségbeesett pillanatait se felejtem, ahogy szinte erejüket maghaladóan, éjjel nappal a víz alá bukva keresték a lehetséges buzgárok (vízáttörések) helyét, és próbáltak azokat leterhelve, az áttörést megakadályozni. Aztán a majdnem-gátszakadás páni félelmét is érzem, a lihegő, szívdobogtató, minden emberi erőt megfeszítő igyekezetet, ahogy a háromszáz Pécsről kirendelt kiskatona, a falubeliek, a vízügyesek, és mindenki, minden épkézláb ember homokzsákokat töltött a nyúlgát építéséhez. És éjjel háromkor, amikor kint voltam a gáton, csodát láttam. A töltés tetejének két oldalán fáklyasor világított, hogy lássanak az emberek. Úgy kanyargott az éjszakában, mint egy tűzkígyó... A fáradt kezek pedig rendületlenül rakták, töltötték, húzták-vonták a zsákokat. Úgy tűnt, félelmetes csend van, pedig a rohanó víz sustorgása, fenyegető suhogása volt, ami szinte megsüketítette az embert, elnyomva a beszédet is.

Drávasztára az Ormánság egyik kicsi faluja. Ma 510 körül van a lakosok száma, többségében idős emberek. Az Ormánság hazánk délnyugati csücskében, Baranya megyében található, kb. 800 négyzetkilométer, délről a Dráva, nyugatról részben Somogy megye határolja. Északi és keleti természetes határa nincs, a táj körülhatárolása a sajátos főkötő (pucolica) és szoknyaviselet (bikla) alapján történt. Területe jellemzően sík, nagy része a Dráva árteréhez tartozik. Ezekből a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az úgynevezett "ormákra" épültek hajdan a falvak, innen származik a térség neve. A falu, s egyben hazánk határfolyója, a Dráva, mely Ausztriában, a Karni Alpokban ered, majd Tirolból Karintiába lép át, s hosszasan kanyarogva ér el hozzánk. Esése a folyó felső részén még 1,2 m/km, nálunk már "csak" 35 cm/km. Barcstól lefelé hajózható. A Dráva egyébként nevét a Pannoniát elfoglaló keltáktól kapta Kr.e. 350 körül, s ezt a nevet a görögök és rómaiak is elfogadták. (A római hadiút a Dráva völgyének jobb oldalán Dáljától Varasd felé húzódott.)

Drávasztára története

Látnivalók, nevezetességek

Egyéb információk

(A szöveg elkészítéséért köszönetet mondunk Úz Máriának.)

Diós - mákos kalács