A riport előző része


UTAZÁS

Egy-egy verseny alkalmával a világ legkülönbözőbb tájaira jut el, nem túlzunk, ha azt állítjuk, szinte beutazta, "berepülte" a világot.

F.F. – Van a világnak olyan tája, ami kiemelkedő helyet foglal el Önnél?

B.P. – Sok helyen megfordultam már, kb. 70-80 országban, és még van legalább 120 ország, ahol nem jártam. Kiemelten kedvenc helyem nincs, de ha van lehetőségem nyaralni, akkor olyan helyre megyek szívesen, ahol meleg van, lehetőleg homokos tenger pálmafával, és kék ég. A nyüzsgő, büdös, koszos, izgága nagyvárosokat, a tömeget nehezen viselem.

F.F. – Utazásból fakadóan van-e olyan élménye, amit úgy tart számon, hogy meg tudunk osztani az Olvasókkal is?

B.P. – Elképesztő mennyiségű ilyen élményem van. Vagy 8 éven keresztül jártunk Kínába a világkupák kapcsán, volt olyan hogy 8 hetet töltöttünk kint egyfolytában, és minden hétvégén más-más városban repültünk. A saját repülőgépeinkkel repültük körbe Kínát, voltunk többek között Sanghaiban, Pekingben. Ekkor lehetőségünk adódott belekukkantani olyan nagyvárosok melletti kistelepülések életébe, ahol nincs csillogás. Afrikában járni is rendkívüli élmény volt, látni, hogy emberek milyen körülmények között élnek, milyen a kultúrájuk, az életvitelük. Európában élő magyarként sokszor csak elégedetlenkedünk, pedig még nem láttuk milyen az igazi nélkülözés. Ilyenkor mindig azt gondolom: Álljon meg a menet, nekem van fedél a fejem fölött, van ágyam, ahol meg tudok pihenni, van tiszta vizem, amit megihatok, és a világnak ezen a részén az emberek többségének ez nincs meg. Alapvető emberi szükségletekről beszélek, nem luxusautókról, luxus villákról, mert ez ugyebár a másik véglet. Azt vallom, hogy nekünk embereknek fontos az, hogy elégedettek legyünk. Ez nem jelenti azt, hogy bele kell törődni mindenbe, és ne akarjunk egy szebb autót vagy egy nagyobb lakást, hiszen ez egy egészséges törekvés. De amit a sorstól kapunk, azt igyekezzünk megbecsülni, hiszen egy-egy ilyen életkörülményt látni - akár Afrikában, Ázsiában, vagy Dél-Amerikában -, segít abban, hogy az ember azt mondja, de jó is itthon.


FOTÓZÁS

Besenyei Péter fotózni is szokott. Mégpedig rendszeresen. Akik már látták a képeit, azt mondják, hogy jól. Állítólag csak az 1998-as kínai műrepülő világbajnokság alatt kettőezer fényképet készített.

F.F. – Úgy tudom, az utazásai alkalmával hogy tekintélyes mennyiségű fotót készített. Láthatunk-e bármikor Besenyei Péterből mást, mint a repülést? Gondolok itt akár a fotókra.

B.P. – Nagyon szeretném, hogyha az emberek látnának belőlem mást is. Örülök, ha van olyan televíziós-, rádiós interjú, vagy újságcikk, ami nem csak a repülésről szól. Úgy tűnik, hogy ez engem beskatulyáz. Szeretem, ha a zenéről, a sportról, a főzőcskéről, az életről, a kultúráról is beszélgetünk, mert számomra a repülés mellett ezek legalább olyan fontos dolgok. Ezekről ritkán beszélgetünk. Jelenleg nem tudom megmondani, hogy lesz-e egyszer egy publikált fotóalbum, amit kiadok, vagy akár egy kiállítás, hiszen nincs időm a fotóimat folyamatosan rendszerezni. Az elmúlt 4 évben el kezdtem digitális géppel fényképezni, és ettől kezdve ezrével gyűlnek a fényképek, ráadásul jó minőségben. Régebben diáztam, illetve analóg gépet használtam. A fotózás hasonló élmény számomra, mint a zene: ahogy a kocsiban mindig szól zene, egy fényképezőgép is majdnem mindig nálam van. A fotózás is egy kifejezési forma. Sokszor meglátom az életben azokat a helyzeteket, melyek érdekesek. Ezeket a pillanatokat elkapni az igazán jó. A fotózásban a kompozíció, a látásmód a lényeg.


ZENE, MŰVÉSZET, KIKAPCSOLÓDÁS

Mindenki másképp tud kikapcsolódni: Besenyei Péternek a zene és a horgászás jelenti az igazi lazítást. Régi szerelem mindkettő, a horgászás már 4 éves kora óta tart. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy gyermekkorában zongorázni is tanult.

F.F. – Régebben mindezek mellett még zongorázott is?

B.B. – Valóban, régebben zongoráztam is, mindig imádtam a zenét. Egyszer egy budapesti hangversenyen második helyezést értem el. A zene egy olyan fontos dolog számomra, amit a repülés mellett ki tudok emelni.

F.F. – Milyen zenére tud kikapcsolódni? Van e kedvenc zenei műfaja?

B.P. – Volt egyszer egy két órás rádióriport, ahol kérték, hogy vigyem be a tíz kedvenc CD-met, hogy majd abból kiválogatnak és lejátszanak párat a beszélgetés alatt. Mondtam, hogy ez egy kicsikét problémás lesz. Kérdezték, hogy miért, nincsen CD-je? Akkor válogatunk itt nálunk, jó? Azt válaszoltam, hogy nem az a probléma, hogy nincs CD-m, pont az a baj, hogy melyik tizet vigyem be, amikor kb. 500 kedvenc CD-m van. Mindemellett el tudom mondani, hogy mik a kedvenceim a zenében. A számomra jó zene igényes, hallgatható, dallamos, fantáziadús, jól hangszerelt. A klasszikusokat nagyon szeretem, régen klasszikus zongoráztam is. A mai zenékből is az igényes, hallgatható, dallamos, fantáziadús zenéket szeretem. A teljesség igénye nélkül mondok példákat: Vangelis, Yellow, Mike Oldfield, Tangerin Dream, Oliver Shanti, Andrea Bocceli, A Három Tenor. A lágy, kellemes jazz szintén kedvenc, de a sláger zenéket is szívesen hallgatom. Tehát a skála nagyon széles.

F.F. – Van idő ezeket meghallgatni?

B.P. – Van. A kocsimban állandóan zenét hallgatok. Az igazi az, amikor a kocsiban, otthon, és utazás közben is szól a zene. Ha nem hallgathatok zenét pár napig, akkor beteg vagyok, annyira hiányzik a lelkemnek, mint egy pohár víz. Amikor egy jó zenének átadhatom a lelkem, az egész testem, szellemem, belecsöppenek egy másik világba, dimenzióba.

F.F. – Ezt az élményt kizárólag a CD lejátszóba helyezett zene adja vissza, vagy szívesen jár koncertekre is?

B.P. - Nagyon szívesen járok koncertekre, egy élő zenekar, egy élő énekhang óriási élmény, varázsa semmivel sem pótolható. Ennél már talán csak egy szebb élmény van, amikor az ember saját magának zenél, leül a zongora elé, úgy mint én, csak jár az ujjam, és azon veszem észre magam, hogy lejátszottam a pillanatnyi érzésemet, a pillanatnyi hangulatomat. Beleöntöttem a hangszerbe azt, amit akkor éppen érzek.

F.F. – Tehát leül még ma is a zongora elé?

B.P. – Sajnos csak a vágy van meg bennem erre, de már nincs zongorám, nagyon régen nem zongoráztam. Talán ezt a fajta elfojtott zenei improvizálás utáni vágyat élem ki, amikor a repülőgéppel improvizálok és szabadon repülök.

F.F. – Ebben a csekély szabadidőben a zenén kívül mennyi idő jut még a kultúrára, és egyéb szabadidős tevékenységekre?

B.P. – Szabadidőmben szívesek kertészkedek, horgászok, autóversenyzek, búvárkodok, síelek, bowlingozok. Igazából nem is tudom, hogy van-e olyan tevékenység, amit ne szeretnék. Régebben faltam a regényeket, de sajnos az elmúlt években egyszerűen nem fér bele az időmbe az olvasás. De mindenképpen szeretnék visszaszokni az olvasásra, mert nagyon fontos dolognak tartom. Azt hiszem ez a korunknak az egyik nagy-nagy hibája, hogy mindenki ilyen hektikusan és izgága módon él.


CSALÁD

F.F. – A most elhangzottak arra utalnak, hogy a család is ugyanúgy lelkesedik ezekért a dolgokért.

B.P. – Tünde párom tulajdonképpen minden szabadidős tevékenységben teljes mértékben partner. Imád horgászni, nagyon nagy horgász. Egy átlagos horgász feleség azért kiabál a férjével, ha az elmegy horgászni. Az enyém azért pöröl, ha nem megyünk. Minden részvétem annak a horgásztársamnak, aki fordított helyzetben van. Nekem Tündével szerencsém van. De például imád síelni is.

F.F. – Akkor a harmónia a magánéletben maximális.

B.P. – Igen. Alapvetően nagyon jó a hátterem a Tünde mellett, és úgy gondolom, hogy békében, harmóniában is élünk.

F.F. – Tünde elkíséri Önt az útjaira is?

B.P. – Ő is dolgozik, úgyhogy a szabadideje behatárolt. Amikor lehet, akkor természetesen elkísér külföldi bemutatókra, versenyekre is. Egyébként pedig imád repülni, imád! Mindig mondogatja, hogy vigyem el műrepülni, de részben erre az idő is kevés, és bizony drága mulatság egy ilyen felszállás. Úgyhogy amikor évente egy-két alkalommal elviszem műrepülni, nagyon boldog.

Ezzel vissza is kanyarodtunk a repüléshez. Nem állt szándékomban, de azt hiszem, így lesz egész a történet, így lesz befejezett a kép. Köszönöm a riportot!