REKORDOT DÖNTÖTTEK A PILÓTÁK A RED BULL AIR RACE BERLINI FUTAMÁN
 
 

Besenyei Péter szerint ez volt az eddigi legszorosabb verseny

Berlin, 2006. május 27.


Május 27-én mintegy hatszázezer ember gyűlt össze Berlin történelmi Tempelhof repülőterén, hogy szemtanúja lehessen, amint az amerikai Kirby Chambliss 02:53.70 perces összetett eredménnyel diadalmaskodik a Red Bull Air Race Világfutam harmadik versenyén.

Idén második győzelmét hozta Chambliss, hiszen az évadnyitó abu-dhabi futamot is ő nyerte. A második - barcelonai futamon - Besenyei Péter vitte el a pálmát, aki szerint a mai volt a Red Bull Air Race történetének eddigi legizgalmasabb versenye.

"Fantasztikus verseny volt a mai, szerencsénk volt az időjárással és azt hiszem ez volt az eddigi legizgalmasabb Air Race futam, hiszen egy nagyon technikás pályán kellett végrehajtanunk a műrepülő feladatokat. Volt egy különösen izgalmas forduló, amit kivétel nélkül minden pilóta próbált a legnagyobb sebességgel bevenni. Óriási volt a terhelés is, közel 14 G. A mai időeredmények rekordot jelentenek a verseny történetében. Az is hihetetlen, hogy Kirby Chambliss csak egy hajszállal győzött le..."

A magyar műrepülő világbajnok azonban nem adja fel, hiszen új gépével nagy esélye van az idei világfutam győzelmére. Az első három hely még mindig nyitott, Besenyei legnagyobb ellenfelei továbbra is Kirby Chambliss és Mike Mangold maradtak.

Chambliss 513 kilométeres óránkénti sebességével (319 mf/h) új rekordot állított fel az Air Race történetében, míg a magyar Besenyei Péter új Egde 540-es gépe fedélzetén a terhelés korlátait döntögette: az új rekord 13,8G! A berlini Klaus Schrodt a helyi tömeg lelkes biztatása mellett végül
negyedik helyen futott be.

A verseny előtt berliniek ezrei áramlottak a lelátók felé, hogy személyesen is láthassák a Red Bull Air Race pilótáit, és közelebbről is megszemlélhessék a repülőgépeket. A pilóták olyan népszerűségnek örvendtek, hogy a szervezők kénytelenek voltak a tervezettnél korábban lezárni a
területet, olyan nagy volt a nézősereg. Utóbb kiderült, hogy jó kétszer annyian jöttek el, mint amire eredetileg számítottak: több mint félmillióan voltak kíváncsiak az eseményre.

A Red Bull Air Race az ügyességről és a sebességről szól. A világ 11 legjobb pilótája verseng egymással és a kérlelhetetlen stopperórával a levegőben kialakított szlalompályán, ahol a legkisebb hiba is súlyos büntetőpontokat eredményez, amelyet hozzáadnak az elért köridőhöz. Kemény verseny ez, ezért csak a világ legkiválóbb pilótái vehetnek részt, ugyanis csak a rájuk jellemző tapasztalattal és képzettséggel lehet legyűrni a fizikai megpróbáltatásokat: a szörnyű terhelést és a rettenetes sebességet.

Egyre kiélezettebb a verseny Chambliss és a barcelonai rangadó bajnoka, Besenyei Péter között. Jelenleg Chambliss áll a Világfutam ranglistája élén, őt követi szorosan Besenyei és az amerikai Mike Mangold - a három pilóta között mindössze egy-egy pont a különbség.

Chambliss nagyon örült a győzelemnek. - "Sikerült kiküszöbölni a barcelonai bajokat. Nagyon boldog vagyok, de meg kell vallani, hogy igen szoros volt a meccs!" – nyilatkozta.

Berlin új helyszín az Air Race versenynaptárában. Ez az első olyan állomás, ahol nemzetközi repülőtéren folyik a verseny. A következő versenyt június 17-én Szentpéterváron tartják.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

www.redbullairrace.com

NÉHÁNY FOTÓ A BERLINI FUTAMRÓL:
(A képekre kattintva a fotók nagy méretben is letölthetők)


Air Race Berlin Air Race Berlin

Air Race Berlin Air Race Berlin

Air Race Berlin




Red Bull Air Race Világfutam 2006.

Versenynaptár 2006

Szentpétervár, Oroszország június 17.
Isztambul, Törökország július 29.
Budapest, Magyarország augusztus 20.
Longleat, Egyesült Királyság szeptember 2.
San Francisco, Egyesült Államok október 7.
Perth, Ausztrália november 19



     
 
 
     
   
 
 
Info:

Telefon: +36 70 380 48 12

E-mail: Faragó Ferenc

Web: MADÁRSZEMMEL

   
     
     
     
 





Jogi nyilatkozat | E-Mail | Impresszum