MADÁRSZEMMEL
- Repülésről a repülés szerelmeseinek
2006. március 30.
SÁRKÁNYREPÜLÉS
Kedves Olvasó!
Újabb remek olvasói élménybeszámoló került fel a Madárszemmel oldalra!
"Amikor olyan 8-9 éves lehettem, a faluban egy sárkányrepülő
csinált utasreptetést nyáron. Ennek nagyon megörültem, mégpedig
annyira, hogy minden nap náluk voltam és együtt vártuk a kedves
repülni kívánó vendégeket. Órákig tudtam nézni azt a kis egyszerű
szerkezetet és mindig alig vártam, hogy végre beindítsák és felszálljanak
vele. Lenyűgözött az egyszerűsége és az, ahogyan leszállásnál kerülgeti
a fákat, felszállásnál pedig pattog a göröngyös búzatáblán.
Egy napon felajánlották, hogy mehetek vele egy kört délután. Ezt
természetesen reggel mondták, úgyhogy majd bezöldültem a várakozástól!
Eljött tehát a délután. Felvettem egy bukót és beültem hátra a gépbe.
Beült elém a pilóta, beszíjaztuk magunkat és elmondta, hogy mit
ne csináljak. Bevallom, kicsit féltem ott hátul, elég félelmetesnek
látszott, hogy csak egy szíj tart engem és semmi nincs körülöttem
- talán ez fogott meg az egészben - szóval eszem ágába sem jutott
hozzányúlni valamihez is, csak kapaszkodtam. Beindítottuk a motort,
kicsit vártunk, majd kigurultunk a felszállópályához, ami egy frissen
aratott búzatábla volt."
Olvasói élménybeszámolónkban Timár Zoltán - a nagyszerű Kamov.hu
oldal szerkesztője - meséli el első repülését:
A Madárszemmel oldalon a repülésről, a repülés élményéről
szóló cikkek mellett 2006-ban minden hónapban egy-egy letölthető
naptárat is ajándékozunk Neked. A naptár 1024 x 768 pixel méretben
tölthető le.
A naptár - a szerzői jogok betartása mellett - szabadon felhasználható,
pl. jól jöhet a desktopon háttérnek, vagy akár kinyomtatva a falon.
Töltsd le az alábbi link segítségével:
A hírlevél Olvasói a naptárat nagyobb méretben is igényelhetik (maximum
2800 x 2100 pixel). Ehhez nem kell mást tenni, mint az alábbi linkre
kattintani és az e-mailt elküldeni:
Ugye Te is szeretnéd átélni a repülés
élményét?
Megteheted egy kellemes sétarepülés közben!
Csak annyit kell tenned, hogy felhívsz, vagy írsz
egy e-mailt!
Modern, jól felszerelt, 2, 4 és 6 személyes repülõgépeinkkel
az ország legszebb tájait mutatjuk meg Neked a levegõbõl,
de mehetünk akár külföldre is! Rajtad kívül
2 barátod is elfér a gépben, hívd meg őket
is! Az élmény életre szóló!
S ha kedvet kapsz, pilótaképzésre is jelentkezhetsz!
Leiratkozáshoz
kattints ide és küldd el az e-mailt: LEIRATKOZÁS
Ha tetszett a Hírlevelem, kérlek küldd tovább ismerősödnek is!