Ha az e-mail rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a cikket, klikk ide

MADÁRSZEMMEL - Serok hírlevele

2005. március 22.

SZÜLETÉSNAPI REPÜLÉS!

Ma egy érdekes és kedves "küldetést" hajtottam végre.

Ha nem bánod, elmesélem!

Pár hete Csaba barátomnál jelentkezett egy hölgy és elmondta, hogy a férje születésnapjára meglepetést készít elő. Ez eddig rendben is van, de hogyan jövünk ehhez mi? Hát úgy - mondta a telefonáló -, hogy én repüléssel szeretném meglepni a párom! Ebben kérnék segítséget!

Természetesen Csaba azonnal igent mondott és a legnagyobb titokban megszervezte a "bulit". Időpont? Egyeztetve! Útvonal? Egyeztetve!
Már csak a fotóst és a pilótát kellett megoldani, de Csaba minderre egy személyben tudja a legjobb embert! Szerénységemet.
Rövid időn belül minden készen állt a nagy napra!

Eljött a jeles nap és mi már reggel a repülőtéren voltunk: előkészítettük a repülőgépet az útra. És ha már ott voltunk, egy rövid repüléssel be is melegítettük kicsit. Nem árt a gyakorlás!

A megbeszélt időpontban megérkeztek Istvánék is. A bemutatkozás után kiderült a meglepetés, azaz István megtudta, hogy miért is jöttek le Pestről Őcsénybe? Lett nagy öröm!!!
Nem is húztuk az időt, bemutattuk Istvánnak HAVERT, azaz a HA-VER lajstromjelű 4 személyes Cessna 172XP-t. István boldogan tudakolt minden repüléssel kapcsolatos információt: Mekkora teljesítményű a gép? Mennyi az utazósebessége? Merre megyünk? Hogyan kell a repülést megtervezni? Fogunk rádiózni?
A kérdések csak úgy dőltek az izgatott szülinaposból! Szívesen beszélgetek ezekről a dolgokról, de dönteni kellett: előadás vagy repülés? Hát persze, hogy ez utóbbi!!!
Természetesen, azért menet közben igyekeztem kielégíteni István kíváncsiságát. Belőle pedig szakadatlanul jöttek a kérdések. Izgatottsága teljesen átragadt rám is. Olyannyira, hogy felszállás után még a fékszárnyat is elfelejtettem behúzni! Hát ez van...

István persze elöl ült, a másodpilóta helyén. Így alkalma nyílt kipróbálni a repülőgépvezetést is. Miután utazómagasságra emelkedtünk megfogta a szarvkormányt. Nem is engedte el egész úton! Mondhatjuk, hogy együtt vezettünk végig. Átrepültünk a helyenként még jeges Balaton felett, megnéztük Badacsonyt, majd Tihany felé fordultunk. Tihany után ismét átrepültünk a tó felett és Siófokon át Őcsény felé vettük az irányt.

Leszállás után István kipirulva és csillogó szemmel tudakolta, hogy jöhet-e legközelebb is repülni?
Úgy érzem, a meglepetés jól sikerült és a szülinapi ajándék nagyon "talált". Örülök, hogy mi is hozzájárulhattunk ehhez! A közel kétórás repülésen kívül István kézbe kapott egy oklevelet is első repüléséről, valamint az úton készült fotókat tartalmazó CD-t.

Apropó! Nemsokára itt a 30. születésnapom! Talán engem is meglepnek egy jóízű repüléssel a család és a barátaim!!! :)

Az úton készült képeket Te is megnézheted MADÁRSZEMMEL című oldalamon. KATTINTS IDE!

 

Ha van kedved böngészni, ajánlom ezeket az oldalakat:

Skytaxi

Kul-Túra

Ökotech-Lab

 
Ugye Te is szeretnéd átélni a repülés élményét?
Megteheted egy kellemes sétarepülés közben! Csak annyit kell tenned, hogy felhívsz, vagy írsz egy e-mailt!
Modern, jól felszerelt, 4 személyes repülõgépeinkkel az ország legszebb tájait mutatjuk meg Neked a levegõbõl, de mehetünk akár külföldre is! Rajtad kívül 2 barátod is elfér a gépben, hívd meg őket is! Az élmény életre szóló!
S ha kedvet kapsz, pilótaképzésre is jelentkezhetsz!
Szerkesztette: Faragó Ferenc e-mail
Telefon: +36 30 90 10 873 és +36 70 380 48 12
Leiratkozáshoz kattints ide és küldd el az e-mailt: LEIRATKOZÁS
Ha tetszett a Hírlevelem, kérlek küldd tovább ismerősödnek is!
Hírlevél Archívum