2005. júniusában Gábor barátom hangáravató ünnepségre invitált Kalocsára. Kellemes, meleg nyári délután volt, repülni hívogató. A kedves invitálásnak eleget téve indultunk el Csabával Kalocsára.

Érkezésünkkor Gábor kirontott vendégei mellől a hangárból és barátságos üdvözlés után: "Gyerünk repülni!" felkiáltással már terelgetett is a repülője felé. Hevesen integetett néhány ismerősének, akik azonnal a hangár előtt álló gyönyörű Piper PA-32-300 Cherokee Six felé vették az irányt!

Szögezzünk le valamit: ez a madár gyönyörű!!! Előtte nem repültem még vele, így igazán örültem, hogy lehetőségem nyílik rá! Vidáman szorongattam a fényképezőmet és arra gondoltam, hogy milyen jól is indul ez az összejövetel! 5 perce sem érkeztem és máris repülünk!!! Az állam akkor esett le igazán, amikor Gábor - miközben nagy hangon terelgette vendégeit a gépbe - odaszólt nekem: "A bal egy a tied!"

Hű! Az a parancsnok helye! - gondoltam boldogan. De én még soha nem repültem ezzel a típussal! - fedtem fel a problémám Gábornak. "Repültél már Pipert, nem?" - folytotta el gyorsan a kétségeket Gábor.

Nos, nem részletezem tovább... A HB-PCE igazán kezes jószágnak mutatkozott. A helyemre ülve minden kezelőszervet és műszert ismerősen a helyén találtam. Gyorsan átnéztem a gépet, megkértem a jobb egyesben elhelyezkedő Gábort, hogy mondja el a főbb paramétereit, tulajdonságait. Motorindítás után már gurultunk is a kalocsai reptér betonjára. A felszállás előtti ellenőrzést követően pedig - rövid nekifutás után - a levegőben voltunk. A kellemes nyári délután még kellemesebb repüléssel kezdődött: kirepültünk a Duna fölé, majd délnek fordulva Baja felé vettük az irányt. Fotózni nem tudtam, mert a repülővel ismerkedtem. Visszafelé megnéztük Kalocsát, majd behelyezkedtem leszálláshoz. Ennek a típusnak igen hosszú orra és alsó szárnya van, ami kissé nehezíti a kilátást leszálláskor, de ennek ellenére igazán szépen sikerült odasimítani a betonhoz a gépet. Jól is estek Gábor dícsérő szavai, melyeket nem hozzám, hanem utasaihoz intézett: "Nem hiszitek, hogy először repült vele?"


Mire begurultunk már ott állt a hangár mellett Józsi barátom Z-142-ese, a HA-SGA. (Józsi azóta sajnos nincs már köztünk, sok-sok közös repülésünk közül ez volt az utolsó.)

A hangáravató kellemesen folytatódott: rengeteg kedves ismerős jött össze, úgyhogy jókat beszélgettünk. Közben a hangár mögött megkezdődött a főzés, egy jókora bográcsban birkapörkölt készült. Gábor pedig nekilátott grillezni.


De ismerkedjünk meg Marco Weberrel, aki ennek a történetnek a főszereplője és akivel én is ezen a rendezvényen találkoztam először!

A svájci úriember vendégségben volt Gábor barátomnál és örökös mosolyával, természetes kedvességével mindenki szívébe belopta magát. Marco imádja a repülőket és a repülést.
Az azonban mindenkit alaposan meglepett, amikor a buli kellős közepén - a hangár előtti beszélgetés közben - Marco egyszercsak megpillantott egy éppen érkező sárkányt. Arcán gyermeki boldogság áradt szét, miközben rámutatott és a legnagyobb természetességgel hirtelen megkérdezte: - Mehetek egyet vele? Látnotok kellett volna az arcát! Meg a sárkány tulajdonosáét, amikor Gábor tolmácsolta Marco kérdését!

A pilóta kiszállt a gépből. Marco meg be. Mosolya még szélesebb volt, mint addig. A gép tulajdonosa még aggódva el akarta magyarázni a magyarul egy kukkot nem értő Marconak, hogy mit hogy csináljon, de Gábor csak ennyit mondott vigyoroga: "Hagyd!". Marco pedig átszellemült boldogsággal az arcán beindította a gépet és már fel is szállt.

Amit a levegőben művelt a sárkánnyal, inkább nem írom le... Olyan örömrepülés volt, amit ritkán lát az ember. Látszott, hogy otthon van, a levegőben, hogy igazán érzi, érti és tudja mit csinál. Hihetetlen volt. A "kölcsönsárkány" gazdája szinte el sem hitte, amit látott. Ő persze nem tudta, és számunkra is csak akkor derült ki, hogy Marco profi pilóta - Ő volt az egyik első európai, aki motoros sárkánnyal repült. És azon kívül mindennel... Motoros és helikopter szakszója van, sőt - ha rég használt francia nyelvismeretem nem csalt meg - még vadászgépet is volt szerencséje kipróbálni egyszer!

Visszaérkezését követően még jobban felvillanyozódott. Megköszönte a sárkányt elképedt gazdájának, s rögtön kiszemelte magának a füvön álló Zlint!


Azzal is repülni akar, közölte, kerül amibe kerül! Nem is sokat vacakolt: Gábor segítségével megfűzte Józsit, hogy adja kölcsön a gépet. Amikor megkapta az engedélyt, befészkelte magát a bal egybe, majd megvárta, míg a Zlint profin ismerő Csaba beül a jobb ülésbe és máris ismerkedni kezdett a madárral. Közben Gábor kieszelte, hogy jó lenne köteléket repülni és repülés közben fotózni Marcot. Előkészítettük hát a Pipert és megbeszéltük Csabával, hogy kötelékrepülés lesz!

Amikor Csaba és Marco jelezték, hogy készen állnak a repülésre, beszálltunk a Piperbe. Gábor ült a bal egybe, én pedig hosszas tépelődés után a hátsó ülést választottam. Most fotózni megyek, nem repülni! - emlékeztettem magam és igyekeztem megtalálni azt a helyet, ahonnan a legjobban rálátok majd a mellettünk repülő Zlinre. Ezért döntöttem a második üléssor mellett. Ez a döntésem a későbbiekben helyesnek bizonyult.

Motorindítást követően egymás után kigurultunk a betonra. Csaba mellénk állt a Zlinnel és a felszállás előtti ellenőrzést mindkét gép végrehajtotta. Amikor készen voltunk, rádión jeleztük a levegőben lévő gépeknek, hogy felszállunk, Gábor pedig lassan ráadta a gázt. A kalocsai pálya elég hosszú, nem kellett kapkodni és Marcoék a Zlinnel szépen fel tudták venni a sebességünket. A két gép szinte egyszerre hagyta el a betont és emelkedett a levegőbe.

A kötelékrepülés nagyon jól sikerült. A lemenő nap kellemes, meleg fényt adott, ami a fotózáshoz kimondottan jó. Marco széles vigyorát le sem lehetett mosni az arcáról! Sok fotó készült a repülés során, ezek egy részét itt láthatjátok.

A többit a cikk folytatásában fogom bemutatni hamarosan...


Gábor! Köszönöm a meghívást és a repülést! Sok ilyet kívánok Neked, Marconak, Csabának és mindannyiunknak még!