-Na, milyen volt? - kérdi sanda mosollyal feleségem, amikor belépek az ajtón. Börgöndről jövök a pilóta táborból, ahol igen, igen!!! Vezettem repülőt!!! Hogy milyen volt?

-Háát, húú, nagyon jó! Mintha összegyúrnád a Vidámpark hullámvasútját egy hetes vízitúrával...
És valóban, a hétvégi élmények mennyisége, a költségek és a begyűjtött szúnyogcsípések száma kb. egyheti evezéssel mérhetők össze, de... Repülővel!


Kicsit még összefolynak az emlékek. Előtte a héten kisebb pánik, Fecónak megszületett a kislánya! Osztozunk örömében, és ugyanakkor megijedünk, elviszi a gólya a pilótatáborunkat!
De nem, Fecó nem ismer lehetetlent, tábor lesz, ahogy megbeszéltük!

Pénteken este érkezünk hárman Gáborral és Csabával a kihalt börgöndi repülőtérre, ahol egy lenyűgözött kis sárga Cessna-150, egy nyugdíjas Mig-15 és néhány millió szúnyog üdvözöl minket. Telefonos egyeztetés Fecóval, majd tábort verünk, és szívjuk magunkba a mezőillatot.


Reggel megindul az élet, ejtőernyősök sürgölődnek egy Lili névre hallgató piros Cessna-182 körül: Magyar Miklós bácsi, Európa legöregebb ejtőernyőse 90. születésnapja alkalmából vízbeugrásra készül Balatonkenesénél. Tiszteletére megjelenik az RTL Klub kamerás MD-500-as helikoptere is.

Fecó után befut Andris barátunk Veszprémből, és oh, a sors apró ajándékai, kinyitott a büfé, van kávé! Kezdődhet hát a nap, Fecó elkezdi magyarázni, mitől maradunk majd a levegőben. Repül az idő, tágul a fejünk. Délutánba hajlunk, mire a kis sárga Cessna közelébe kerülünk, Lili már javában a reptér fölé hordja az ejtőernyős srácokat.

Mivel nekem még kötelességeim lesznek a bogrács mellett, én repülök először. Így nekem jut a lenyűgözött gép kikötözése, meg az ellenőrzés. Aztán végre a nagy pillanat, beülök a pilótaülésbe! Hát, mi tagadás, izgulok rendesen. Startláz... Vigyorogtam, amikor olvastam róla, de most alig találom a jobb és bal kezem... Elindítom a GPS track rögzítést, meghúzom a biztonsági övet, mire hatalmas recsegéssel elhasad felettünk az ég kék bársonya. A soros Mary Poppins kommandó elhagyta Lilit, és kupolát bontott, meg kell várnunk, hogy földet érjenek. Ez égi jel, garantáltan nem én vagyok a legőrültebb a környéken, mehetünk! A kigurulás vicces, kerülgetjük a gondosan körbelegelt mezei iringókat. A birkáknak a jelek szerint nem ízlenek ezek a focilabdányi tüskegolyók. Végül csak kiérünk a pályához, ellenőrzés, motorpróba, rádió, és indulás! A gép nekilódul. Az érzés már ismerős a márciusi sétarepülésről, mintha a mezei sebességrekordot próbálnánk megdönteni egy kispolskival.

Egy pillanatra átfut rajtam, mennyire másként stratoltak azok a légijárművek, amikkel már volt szerencsém repülni. A nagy utasgépeken gyengéden hanyatt dönt a gyorsulás, a motorok barátságosan duruzsolják: Üdv a fedélzeten, a lányok mindjárt hozzák a kávét, kizárt, hogy a zsömle most is olyan kicsi és száraz legyen, mint a múltkor... A vitorlázó maga a nyugalom: Egy csapat mosolygós, halk szavú ember ráérősen bekötöz a madárdalos réten egy kényelmes nyugágyba, ami alól aztán kirántják a repülőteret... A Kamov helikopter is egyéniség, üvöltve pipiskedik, majd helyből átugorja a fasort a mező túlsó végén. Benne ülni olyan, mint hétmérföldes csizmában futni egy kört a falu körül. És persze teljesen más a hőlégballon, ami alól a Föld úgy úszik ki, akár egy nagy, színes szappanbuborék...

Föld hívja Balázst! Bele kéne lépni a pedálba, különben fejre állsz, a fenének beszéltek neked annyit a precesszióról?! Elszakadunk a Földtől, Fecó segít sebességet gyűjteni, aztán emelkedünk. Tisztára hullámvasút, izomból igyekszem a levegőben maradni. Fecó magyaráz:
- Nyugi, ne kapkodj, ne pánikolj, finoman kormányozz! Nem kell a termiknek ennyire ellenkormányozni, ne kapaszkodj a kormányba...

Lassan kezdek ráérezni a dologra, elhiszem, hogy a gép tud repülni, és csak annyira kell irányítani, mint egy jól idomított lovat. Kitárul előttünk a Velencei-tó, egyszerűen gyönyörű! Ott a Hotel Juventus, ahol nemrég azt a fincsi töltött húst ettük, amott a part, ahol tavaly grilleztünk a haverokkal, szemben a szabad strand a csónakkikötővel, itt meg a Dinnyési Fertő, ahol közel 10 centis csíkbogár lárvát fogtuk egykor a terepgyakorlaton...

Fecó magyaráz, jobb forduló, egyenes, jobbra visszafordulás, balra visszafordulás... Kezdem nagyon élvezni a dolgot, csak a vízszintest nem találom, pedig a földön ez még részegen is sikerülni szokott... Lassan ideje visszaindulni. De hol a reptér? Az ember nem hinné, hogy egy 50 hektáros mezőt el lehet veszíteni, de nem találom, Fecónak kell megmutatnia. Közben áthúz előttünk egy gólya, szinte hullámzik a szárnya, ahogy szűkíti a fordulóját a nádas felé. Ez bizony a békákra gondol, nem babát fuvaroz! Mennyire más itt a saját elemében, mint a földön állva! De már itt a reptér, Fecó leteszi a gépet, jöhet a következő próbálkozó. Rám vár a bogrács, bár egy kicsit bizonytalan a belsőm, hiába, túl meleg van.

Repkednek a fiúk, elkészül a kaja, délutánra megjön a beígért zivatar. Jön az este, Fecó éjszakára hazaugrik a családjához, a reptéren egyre kevesebb az ember, egyre több a szúnyog. A srácok aludni térnek, én pedig kiülök a még meleg betonra bámulni a délen villogó felhőket. Kicsit később a hangárban apró darabokra szedek egy motoros sárkányt. Megjött a gazdája, és viszi a szárnyat Pestre. Repülővel jött volna délután, de a vihar miatt vonatoznia kellett, nagyon örül, a késői óra ellenére van segédje a szereléshez. Hosszú munka, de érdekes, és utána jólesik az alvás.


Reggel Fecó rácsapással ébresztene minket, ha nem lennénk már ébren. Kezdődhet a nap! Az öreg Mig orrán ülve várom a soromat, a páncélüveg szélvédő kényelmesen támasztja a hátam. Kéne egy ilyen otthonra is... Végre aztán én jövök, bemászom Fecó mellé a Cessnába, és megyünk. Sokkal jobban megy, mint előző nap, kifejezetten élvezem a mókát! Fehérvár felé tartunk, Fecó magyaráz, én próbálgatom a szárnyaimat. Határozottan kezdem érezni a gépet, már nem ijedek meg a termikektől. Kicsit emlékeztet a kenura, az is így csúszkál az örvénylő vízen...

Fordulózás, átejtések, trimmelés, csúsztatás, túldöntött fordulók, aztán Fecó megmutatja, hogyan kell kukoricát címerezni repülőgéppel. Hihetetlen sok belefér a fél órába! Magamban igazat adok Gábornak, ez gép nem csak jóindulatú, de egyszerűen képtelen lezuhanni. Az iskolakörön már én vezetem végig, persze csak miután Fecó megmutatja a repteret, mert magamtól most sem találnék haza. A besiklás nem megy, a meredek szöget még szokni kéne, de Fecó biztonsággal leteszi a madarat. Megjöttünk! Rosszullét sehol, helyette eufória.

A csapat felettébb vigyori, Fecó megdicsér mindenkit, figyelmeztet a hibákra. Csaba kis fejmosást kap, amiért felnőtt, ivarérett ejtőernyős létére hagyta, hogy az oldalszél elsodorja a repülőtér fölül. Kapunk pilótasapkát is. Jó hangulatban búcsúzunk Fecótól, várja már otthon az asszony és a baba. Csomagolás, és indulás haza. Fehérváron még beugrunk a benzinkúthoz jégkrémet venni. A pultos kissé furán néz ránk, egymás után három fazon napszemüvegben, egyforma repülős sapkában, bal kézben jégkrémmel, jobb kézben ötszázassal... Humorizálunk a déja vu-val és a Mátrix-szal, de nem, ez nem virtuális világ. Ez bizony a valóság! Repültünk! Köszönjük, Fecó, köszönjük, Faragó család!


Bernáth Balázs

Balázsnak ezúton is szeretnék köszönetet mondani a cikkért!