Bányász a levegőben???
A cím képzavarnak tűnhet. Pedig nem az.
Van egy kedves barátom, akit e honlap révén volt szerencsém
megismerni. Ő Stipi, becsületes nevén István, a szóban forgó
bányász, aki többet van a levegőben, mint a föld alatt! De
hogyan is kerül a bányász a levegőbe?
István szakmáját tekintve bányamérnök és a munkája miatt elég
sokat repül. Szerencsés fickó, hiszen saját elmondása szerint
a repülésért mindig rajongott, a repülőgépvezetést már gyeremekkora
óta szerette volna megtanulni. Álmait meg is valósította:
"C" vizsgás vitorlázó, MOVIT és motoros PPL pilóta.
C-150, C-172, C-177 RG, MORAN R190, DIMONA MK II., MOTORFALKE
SF 25 szerepel a "repertoárjában". Tagja a Szombathelyi
Repülőklubnak, és az Icarus Repülőklubnak. Mindkét klubban
repül.
Mint említettem, Stipi a munkája miatt elég sokat van a levegőben:
az általa vezetett bányákat fotózza, ellenőrzi, illetve ehhez
időnként a hatóságokat repteti.
Stipi a fényképezőgépét szerencsére nem csak a bányák fotózására
használja. Fogékony minden "földi szépségre", amit
a levegőből látni. Közel 1000 darabos fotógyűjteménye van,
amit repülései során készített és gyűjtött össze.
Stipi küldött néhány fotót nekem egy kis beszámolóval körítve:
"Kőszegi vagyok, ez a város a szívem csücske. Szeretem
lentről, de még jobban szeretem fentről. És fotózni is persze."
| |
 |
|
 |
|
"Egy alkalommal egy kanadai rokonommal Dimona II.-vel
kirándultam Szombathely - Keszthely - Balaton körül Tihanyig
- Szigliget - Tapolca ( pihenő ) aztán Tokorcs. Előtte persze
a Somlyó távolról , benéztünk a Ság hegy völgyébe, ahol az
ERAGON című film díszletei épültek éppen, majd úgy vissza
Szombathelyre. Keszthelyen érdekes a kotort part hirtelen
mélyülése a hajók miatt. No meg a tiszta átlátszó víz. Jobbra
a szárny kicsit belóg, felette pedig a strand igencsak zavaros
vize látszik. A másik fotón a szigligeti vár látható - és
a Dimona szárnyvége. A Tapolcai reptér, éppen üzemben. Gyakran
vendégeskedem ott, kedves társaság. És a kilátás sem utolsó.
A Somlyón elsősorban a bor finom, különben ha Dákán Vizsi
Lajosnál leszállsz már nincs messze. Tokorcs is jó hely, de
a reptér néha sáros, erre nagyon figyelj!"
"Egy másik alkalommal a Kapuvár - Sopron - Szombathely
vonalon volt dolgom, és útközben is készült pár fotó."
István fantasztikus fotóiból még egy csokorra való:
|