Kellemes nyár eleji napon, fotós felszerelésünkkel felpakolva érkezünk barátommal, Zoltánnal a Székesfehérvár mellett található börgöndi repülőtérre. Célunk, hogy egy kis légi túrára induljunk, s a magasból fotózzuk Közép-Dunántúl kincsét, a Budapest és Székesfehérvár között körülbelül félúton, a Velencei-hegység lábánál elnyújtózó bársonyos vizű Velencei-tavat, mely a Balaton és a Fertő-tó után hazánk harmadik legnagyobb természetes tava.

A kis sárga Cessna a szokott helyén parkol a valamikori katonai repülőtér helikopter állóhelyeinek egyikén. A gép rövid ellenőrzése után felpörög a légcsavar és megkezdjük a gurulást a pályára. Felszállás előtt én a gépet, Zoltán a fotósfelszerelését ellenőrzi még egyszer, aztán a gázt ráadva már robogunk is. A kis repülő egyre gyorsul, majd lassan elemelkedik és elszakad a földtől. Csodás érzés, mint mindannyiszor! Elsuhan alattunk a repülőtér és mi, továbbra is emelkedve egy finom, jobb fordulóval, a Velencei-tó felé vesszük az irányt.

Máris megcsillan előttünk a tó, amely már a reneszánsz idején fénykorát élte. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a kor legendás krónikása, Bonfini szerint nevét a Mátyás király udvarába érkező olasz telepesekről kapta. Ha földtörténeti szempontból vizsgáljuk a tó korát, akkor bizony fiatalnak mondható, "mindössze" 12-15 ezer éve, két párhuzamos törésvonal között alakulhatott ki.

A Velencei-tó kiterjedése ekkor csaknem háromszorosa volt mai önmagának, ám az évek múlásával a mélyebb részek fokozatosan lesüllyedtek, víz alá kerültek. Míg az így létrejött árkos mélyedést a viharos szelek egyre jobban alámosták, addig a hordalékok, a felszíni vizek és esőzések, valamint a környéken élő birtokosok újra és újra feltöltötték. A Velencei-tó tehát hol kiáradt, hol kiszáradt. Ez önmagában még nem is lett volna túl nagy baj, de az áradások és száradások között óriási (akár 150-180 cm!) vízszint-ingadozások voltak. Csapadékosabb időkben a tó szinte megzabolázhatatlannak tűnt, olykor például több száz hektár területet is elöntött; az aszály sújtotta 1960-as években pedig annyira kiszáradt, hogy homokos medrében huszárok gyakorlatoztak.

A problémának az orvoslására egyetlen hatékony recept volt csak, mégpedig a tószabályozás, mely az 1960-as évek második felében kezdődött meg. Mint minden természetes tó, így a Velencei-tó is elöregedett, az elmocsarasodás ellen komoly "utókezelésekre" volt szüksége: iszapkotrások, vízpótlások, mederszabályozások, partfal kiépítések követték egymást. A milliárdos beruházás végül meghozta gyümölcsét: a Velencei-tó vízminősége alig egy évtized alatt egy teljes kategóriát javult, hazánk egyik legkedveltebb üdülő paradicsoma lett.


Repülőnkkel nyugat felől közeledünk, hogy aztán 300 m magasságban körberepüljük a tavat. Tekintetünkkel a lassan gépünk alá kúszó nyugati részt pásztázzuk, egy lakatlannak tűnő, különleges ősi világ képe elevenedik meg előttünk: buján tekergő nádasok, nádlagúnák, nedves, párás levegő kölcsönöznek kísérteties hangulatot a tónak. A felhők közül bepillantást nyerünk az összefüggő nádasok, nádszigetek érintetlen világába. Fentről tisztán kivehetők a sűrű nádasok keskeny ösvényei, sejtelmes vízi útjai, titokzatos útvesztői, labirintusai. Talán ezt az édenkertet látták meg a Velencei-tó és a Dinnyési-Fertő nádasai felett elrepülő madárrajok is, ugyanis ez a 420 hektáron elterülő vízibirodalom a Velencei Madárrezervátum Természetvédelmi Terület, egyik utolsó menedéke a számos ritka és védett vízimadárnak. A földön távolról is jól hallható madárhangok elárulják, hogy a terület szárnyasok ezreinek nyújt biztonságos fészkelő-, búvó-, és lakóhelyet. Valóban, tavasztól őszig közel ötvenféle madárfaj "beszélgetésétől" hangos a nádas.

A tó különlegesen gazdag madárvilága hosszú idők óta vonzza a neves ornitológusokat, természettudósokat; járt már itt madárlesen Fényes Elek és Herman Ottó is. Felfedeznivaló akad bőven, hiszen az év különböző szakaiban más és más szárnyas lakók népesítik be a nádszigetek közt megbúvó madárlakta-tanyákat. Még a ritka, fokozottan védett hófehér nagykócsagoknak is otthont adnak a biztonságos nádszigetek, a tocsogósok, a szinte megközelíthetetlen mocsaras területek. A belső nádrengeteg madárvilága mellett a part menti nádasokban élő kisállatok gazdag állománya is megfigyelhető.

Ha valakit érdekel a Velencei Madárrezervátum és a szomszédos, Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület madárvilágának a megfigyelése, nem árt, ha tudja: az itteni védett madárbirodalom tanulmányozására csak engedéllyel, szakvezető vezetésével van lehetőség, de az Agárd és Dinnyés között található Chernel István Madárvárta megfigyelőtoronyból távcsővel is jól belátható.


Ahogy gépünkkel elhagyjuk a sűrű nádast, apró fehér ladikokat pillantunk meg alant a ritkuló nádasok közül ki-kikacsingató kékesen tükröződő vízfelületen. Fentről úgy tűnik, a csónakocskák orrukkal szinte odatapadnak egy-egy nádcsomóhoz. Kicsiny alakok gubbasztanak a csónakokban mozdulatlanul. A festői Velencei-tó ezen része már a halak birodalma, és egyben a horgászok paradicsoma.

Napjainkban a sporthorgászok örülhetnek leginkább a halakban gazdag víznek, akik számukra kiépített horgásztanyákon, pecázó telepeken hódolhatnak szenvedélyüknek. Van a tóban bőséggel ponty, busa, csuka, süllő, harcsa, balin, keszeg, dévér, sügér, amur és angolna. Errefelé nem ritkák a többkilós kapások sem; a velencei-tavi horgászás történelmében az eddigi rekordot - legjobb tudomásunk szerint - egy 58,5 kg-os busa kifogása jelentette.

A pecások egyik kedvelt horgászterülete a Szúnyog-sziget; már a part mentén sorakozó halászladikok is jelzik, hogy ez bizony az ő felségterületük. S ha valaki mégsem rajongana a horgászásért, annak is érdemes áthajókázni a szigetre, hiszen az itteni békés csend semmihez sem fogható, a közeli csárdában pedig igazi halspecialitásokat kínálnak.


Gépünk orrát a keleti part felé fordítjuk, s mivel itt már nem zavarjuk a védett madarakat, lassan alább süllyedünk. Hangulatos kikötők és nyaralók sokasága felett húzunk el. Alattunk az általában szürkés zöld színbe "öltözött" békésen csillogó tó, mellettünk a keleti partszakaszok, melyek nyaranta százezrével csalogatják a vendégeket.

Dinnyést elhagyva szinte azonnal Agárd fölé kerülünk. A települést a koncertjeiről híres Agárdi Pop Strandon túl egész évben üzemelő termálfürdője miatt keresik fel a legtöbben. A termálvíz elsősorban mozgásszervi, nőgyógyászati panaszok enyhítésére, valamint balesetek, bénulások utáni állapotok kezelésére alkalmas. A termálfürdő közelében Gárdonyi Géza szülőháza felett repülünk el.

A Velencei-tó észak-keleti részéhez érünk, bal fordulóval követjük a part vonalát. Alattunk Kápolnásnyék, mely - strandja és vízpartja nem lévén - különböző kiállításokkal, tárlatokkal várja a vendégeket. A falu híres szülötte Vörösmarty Mihály, emlékét ma is méltón ápolja a lakosság. Egykori lakóháza ma emlékmúzeumként funkcionál, ahol 19. századi interieurbe helyezett Vörösmarty-relikviák láthatók.

Velence fölé érünk, mely a legkedveltebb üdülőhelyek egyike. A település elsősorban elhelyezkedésének köszönheti népszerűségét, hiszen egyszerre fekszik a gépük alatt elsuhanó Velencei-tó vízpartján és a szőlőtermő Bence-hegy domboldalán, mely északi irányban bontakozik ki előttünk. Velence tipikus üdülőterület: homokos partú strandok, vízisípálya, parkokkal körülölelt villák sora úszik be repülőnk alá.

A Velencei-hegység keleti részén, a Zsidó-hegy lábánál Pázmánd bontakozik ki előttünk. A falut főként különleges, egyedi és csoportos kvarcit sziklaalakzatai miatt keresik fel. A változatos sziklaformációk a korai földtörténet ritkaságai: az eocén vulkáni földmozgások utóvulkáni tevékenysége során jöttek létre.

Sok nyaralót vonz a Velencei-tó észak-keleti csücskén fekvő elbűvölő falucska, Nadap, mely az itt található magasságmérés alappontjáról, a Szintezési Ősjegyről túl arról is nevezetes, hogy 1800. december 3-án ezen a helyen keresztelték meg Vörösmarty Mihályt: a keresztelő kút ma is látható a katolikus templomban. A takaros kis község nagyszerű kirándulóhely, izgalmasnak ígérkező túrákat tehetünk a vadban gazdag Nadap-Lovasberényi erdőben, a közeli Csúcsos-hegyen, illetve Nadap turistaútjain keresztül juthatunk el a Velencei-hegységbe is.

Még mindig a tó északi partján, festői környezetben találjuk Sukorót, a külföldiek körében is méltán híres üdülőfalut. A közvélemény szerint a velencei-tavi települések közül innét nyílik a legszebb kilátás a tóra. Itt tényleg mindenki jól érezheti magát: bár kiépített strandja nincs, jó idő esetén horgászhatunk, lovagolhatunk, vadászhatunk, jókat sétálhatunk, kirándulhatunk, borozgathatunk; télen pedig a szánkózás és a korcsolyázás örvend nagy népszerűségnek.

Sukorótól nem messze fekszik velencei-tavi körrepülésünk utolsó állomása, Pákozd. Az 1848. szeptember 29-ei diadal eseményeinek az 1848-as Emlékmúzeum állít emléket, ahol digitális vezérlésű terepasztalon mutatják be, hogyan is zajlott egykor a csata. Az árkokkal körülölelt bronzkori földvár páratlan értékű leletanyagainak köszönhetően kiemelkedő régészeti lelőhely. Napjainkban már csupa békés kikapcsolódási lehetőség vár ránk: kedvünkre sétahajózhatunk, sétakocsikázhatunk, valamint kirándulhatunk a 96 hektárnyi területű Pákozd - Sukorói Arborétum mintegy 250 fafajtából álló rengetegében.

Légikirándulásunk végéhez érünk, lassan kezdhetünk a leszálláshoz készülődni. Még vetünk egy utolsó pillantást a lenyugvó nap fényétől aranyszínben ragyogó tóra, és megkezdjük a süllyedést. Ideje hazavinni a kis Cessna-t.


Ez a cikk a Világjáró Magazin októberi számában nyomtatásban is megjelent. A "Világjáró" a kedvenc utazási magazinunk, sok szeretettel ajánljuk figyelmedbe.

A Velencei-tavi légi kirándulásunk során készített fotóinkat itt nézheted meg: