2004. februárban fantasztikus utazáson vettem részt.

Tóth Csaba barátom felhívott és csak ennyit mondott: "Holnap reggelre állj készen, megyünk Krkre Ancsával!"
Mielõtt félreértenéd, Ancsa nem egy ledér nõszemély, hanem a közismert kétfedelû repülõgép, az AN Antonov-2 beceneve.

Mint tudod, az Ancsa egyébként is nagy kedvencem, szeretek vele repülni. De hogy mindjárt az Adriai tengerpartra megyünk vele! Wow!
Másnap kora reggel indultunk Kaposújlakra átvenni a gépet. Kaposon mindig nagy élet van, így mialatt Csaba a papírokat intézte, én a helikopterek berepülését fotóztam.

Aztán bevágtuk magunkat a gépbe és már gurultunk is a pálya felé. Sármellék repülõterén leszállva megtörtént a határátlépés, majd e rövid kitérot követõen 5-6000 lábra emelkedtünk és Horvátország felé vettük az irányt. A tél ellenére ragyogó idõ volt, messzire el lehetett látni - a szlovéniai hegyek fehér csúcsai keretezték a látóhatárt északon.
A tengerpartig pompás utunk volt. Krkhez közeledvén meg is kaptuk a leszállásra az engedélyt. Azonban a tengerparthoz érve nem várt meglepetésben volt részünk: a tenger fölött sûrû, tejfehér felhõtakaró fogadott bennünket!
Mivel a gép mûszerezettsége nem tette lehetõvé a precíziós mûszeres megközelítési eljárást, Csaba úgy döntött, hogy nem szállunk le, hanem Zágrábba visszük a repülõt. A "tejfölt" magunk mögött hagyva visszafordultunk. Zágráb nemzetközi légikikötõje késõ délután fogadott bennünket.
A váróhelyre guruluva megcsodáltuk a kanadai légierõ Airbusát - és az Airbus személyzete is bennünket!

Alkonyodott már, mire Krk jelentette, hogy a felhõtakaró feloszlott és mehetünk. Azonnal meg is kezdtük a taxizást a pályához. Végignéztük, ahogy a Croatia Airlines Airbusa felszáll elõttünk, majd mi is a várópontra gurultunk és kértük a felszállási engedélyt. Ezt azonban - tekintettel a naplementéhez közeli idõpontra - a torony nem adta meg. Így visszagurultunk és leparkoltuk a repülõt.
Krkre ugyan nem jutottunk el, de így is fantasztikus út volt!